A vércukorszintünket és a kezelést módosító hatásokat betegfüggő (befolyásolható) és a betegtől független (nem, vagy alig befolyásolható) tényezőkre oszthatjuk.
A legfontosabb betegfüggő befolyásoló tényezők a testsúly, a fizikai aktivitás típusa, intenzitása és időtartama, az elfogyasztott ételek minősége és mennyisége (szénhidrát-tartalom típusa és mennyisége, zsír és fehérje összetétele, étkezésenkénti elosztása), inzulinkezelés esetén az inzulinadagolás módja és helye, illetve minden esetben a vércukorszint önellenőrzés módja, gyakorisága és időzítése (egészen pontosan az ezek közötti összefüggések).
A napi inzulinigény a testsúllyal arányos. Minél nagyobb a testsúlyunk, annál nagyobb az inzulin igényünk, éppen ezért hízás esetén a gyógyszer/inzulin szükségletünk is nő, fogyás esetében pedig csökken. 1-es típusú cukorbetegek esetében mindez nem csupán a bázis inzulin igényt befolyásolja, hanem az étkezések szénhidrát-, illetve kalória tartalmára adandó bólus inzulin mennyiségét is.
A testmozgás jelentősen befolyásolhatja a vércukorszintet, ezért cukorbetegség esetében fontos a mozgást előre megtervezni! Ez nem csak az intenzív sporttevékenységekre, vagy az egész napos kirándulásokra vonatkozik, hanem a tavaszi nagytakarításra is –különösen inzulinkezelés esetén!
Az izommunka (például futás, teniszezés, karral végzett erőkifejtés) gyorsítja az adott helyre adagolt készítmény hatáskezdetét. A fizikai aktivitás az inzulinhatás javításával fokozza a vércukorcsökkenés mértékét is, így az alkalmazott inzulinadag nagysága a fizikai aktivitás mértékének függvényében változhat. A változtatás módja és mértéke az alkalmazott kezelési rendszer függvénye.
Étkezésünk minősége és mennyisége (a szénhidrát-tartalom típusa és mennyisége, az elfogyasztott zsiradék és fehérje összetétele, a tápanyagok étkezésenkénti elosztása, stb.) egyértelműen, és rövid távon, gyakorlatilag akár azonnali hatással van a vércukorszintünkre! Általános tudnivaló, hogy a szénhidrátbevitel növelése, illetve gyakoribbá tétele a vércukorszintünket emeli, ezért az inzulinadag növelését teheti szükségessé, míg a szénhidrátbevitel csökkentése a vércukorszint esését és rosszullétet eredményezhet. Ami kevésbé köztudott:
Inzulinhiányos állapotban vagyunk minden olyan esetben, amikor a vércukorszintünk magas. Az állapotot leggyakrabban az idézi elő, ha a beadott, illetve bevett gyógyszerhez (inzulinhoz) képest az étkezésünk túl sok szénhidrátot (illetve fehérjét, vagy zsírt) tartalmazott, de inzulinhiányos állapotba kerülhetünk akkor is, ha például elfelejtjük beadni a bázis inzulint, vagy késünk a beadásával és az előző adag hatástartama lejár. Ilyen esetben a vércukorszint automatikusan emelkedni kezd! Ennek elkerülése érdekében érdemes az óránk, a telefonunk, vagy a DietOn® ébresztési-riasztási funkcióját használnunk!
A rendszeres vércukorszint ellenőrzése a megfelelő inzulinkezelés és vércukorszint előfeltétele. Minél gyakoribb az önellenőrzés, annál jobban kiszűrhetőek a(z ön)kezelés esetleges hibái, és annál inkább elkerülhetőek a vércukorszint ingadozásai!
A vércukorszint önellenőrzés során a tendenciákat, a vércukorpárok egymáshoz viszonyított viselkedését vizsgáljuk. Ha az egyes inzulin-beadási időpontokban mért vércukor értékek az adott inzulin hatásának végén ismételten mérve emelkedő tendenciát jeleznek, akkor a megfelelő hatástartam kivárása után az adagot orvosunkkal konzultálva 1-1 egységgel emelni lehet. Ha a trend ezek után ismételten csökkenő, vagy a beadások között előfordul hipoglikémia, akkor az adott inzulin mennyisége a kívánatosnál több, ezért azt csökkenteni kell! (Peneknél az adagolás 1E, vagy 0,5E-enként változtatható, míg pumpáknál 0,1E-enként.) Az alapbeállítást nem csak az inzulinok adásakor mért vércukorszint-értékek, hanem a vércukorszintünk étkezést követő emelkedésekor (főétkezések előtt, valamint egy-másfél órával utána) mért érték-párok, illetve a lehetséges hipoglikémia kizárására szolgáló hajnali mérések is befolyásolják. Jól felépített kezelési rendszer mellett is elengedhetetlen a vércukorszint rendszeres mérése!
Különböző típusú vércukormérők és stixek használata némileg eltérő eredményt mutathat, csakúgy, mint a vénás, illetve a hajszálerekből vett vérminta eredménye (a vénás vér cukortartalma magasabb, a különbség körülbelül 1,5 mmol/l).
Az inzulin beadása többnyire közvetlenül a bőr alá fecskendezve történik. Gyorsabb az inzulin hatáskezdete akkor, ha izomba adjuk be. Izomba kizárólag gyorshatású inzulint szabad adni speciális mérlegelési szempontok megfontolását követően! Közepes-, vagy hosszú hatástartamú inzulinok izomba történő beadása súlyos és elhúzódó vércukoresést eredményezhet! A bőr alá juttatáskor azonos hatástartamú inzulinok esetében a beadás helyétől függően különböző hatásgyorsasággal kell számolni. A leggyorsabb a felszívódás a has bőre alól, ennél lassabb a combba, illetve a karba adva. A végtag bőre alá adáskor a felszívódás gyorsasága minden esetben függ a végtag mozgásától és hőmérsékletétől -amit befolyásolhat akár zuhanyozás, vagy dörzsölés!
Pumpa használat
A pumpahasználat befolyásolja a bázis inzulinigényt! Pumpás kezelés esetében jellemzően a pennel adott inzulinmennyiség 78-80%-a szükséges csak, tehát pennel a pumpa bázis beállításának 1,25-1,30-szorosát kell adagolni. Mindezek pontos beállításában a kezelőorvosunk a segítségünkre van, nekünk arra érdemes kiemelt figyelmet fordítanunk, hogy az egyéb befolyásoló tényezők miatt hogy érdemes befolyásolnunk az önkezelésünk mikéntjét –például testsúlyváltozás, vagy mozgás esetén!
Az adagolt inzulinok hatásgörbéinek átfedésekor megnő a hipoglikémia valószínűsége! Az átfedések az alábbi esetekben a leggyakoribbak:
A betegtől független, a vércukorszintünket befolyásoló, de jellemzően nem, vagy kevésbé befolyásolható paraméterek közé tartoznak a lázzal járó betegségek, az időjárási frontok, az inzulinérzékenység napszakos változása, illetve a nőknél a havi ciklus, de az inzulinérzékenységet befolyásolja többek között a stressz és az alvás hiánya is!
Lázas, beteg állapotban az inzulin iránti érzékenység gyakran erősen lecsökken, ezért a bázis inzulin igény jellemzően megnő. Ilyen esetben a többnyire 20-50%-os, de akár még magasabb arányban szükséges emelni az inzulinadagokat. Étvágytalansággal, hányással, hasmenéssel járó állapotban körültekintően kell bánni az inzulinok használatával - még a bázis inzulinok használatával is -, de a szénhidrátok felszívódását nagymértékben befolyásoló gyors hatású bólusokkal különösképpen!
Az időjárási frontokra érzékenyeknél az inzulinérzékenység jelentős változása figyelhető meg: melegfrontnál nő az érzékenységünk (tehát általában kevesebb inzulinra van szükségünk), míg hidegfront esetén épp ellenkezőleg. Ugyanezen hatások érvényesülnek jellemzően az évszakok változása során, illetve érvényesülhetnek utazások alkalmával is, ha a szokásostól eltérő éghajlati viszonyokat tapasztalunk. Az inzulinérzékenység fokozódása a dózis csökkentését, csökkenése annak növelését igényelheti! E hatásokra különösen érzékenyeknek tanácsolt az orvosmeteorológiai előrejelzések követése, és a kezelés esetleges előzetes módosítása!
Az inzulinérzékenység mindenkiben egyénileg, napszakosan változik. Az érzékenységünk a kora reggeli órákban csökken, ezt követően fokozódik, majd maximumát a déli és a kora délutáni órákban éri el. Késő délután ismét csökken, majd a lefekvés idejére fokozódik, és újabb maximumát a kora hajnali időszakban, éjfél és hajnali 3 óra között éri el –egyénileg eltérő mértékben. A kora reggeli időszakban, általában 4 - 6 óra között fokozódó inzulinérzékenység-csökkenés egyes cukorbetegekben különösen erős, melyet hajnali jelenségnek (dawn phenomenon) nevezünk. A késő délutáni vércukorszint-emelkedést alkonyi jelenségnek (dusk phenomenon) nevezzük. Mindkét jelenséget figyelembe kell venni a kezelési rendszer megtervezésekor!
A havi ciklus során rendszerint a ciklus félidejekor a legalacsonyabb az inzulinigény, mely a menstruációt megelőző körülbelül 4. napig fokozatosan emelkedik. A -4. nap környékén az inzulinérzékenység hirtelen elkezd csökkenni – általában 40-80%-kal – tehát az előző menzeszt követő 21-24. napon az inzulinigény ugrásszerűen nőni kezd! Ennek a hormonális változásnak a kezelése többnyire reaktív módon történik: magasabb mért vércukorszint esetén több korrekciós inzulint adunk be magunknak, pedig kis odafigyeléssel elkerülhetjük a havonta ismétlődő emelkedett vércukorszinteket! A proaktív nők a bázisinzulin mennyiségét időben előre megemelik. A vérzés megjelenését követően az inzulinigény ismét csökken. Fogamzásgátló alkalmazásakor ez a ciklikus szabályszerűség kevésbé jellemző, előfordulása némileg gyakoribb azoknál, akik érzékenyebbek, ingerlékenyebbek a menstruációt megelőző pár napban, ami egy figyelmeztető jel lehet, hogy inzulinszükségletünkön változtassunk! A hormontartalmú fogamzásgátló készítmények többnyire megemelik a bazális inzulinigényt (ezért is okozhatnak testsúly-változást).
TIPP: Vezessünk menzesz naptárat és egyeztessük diabetológusunkkal, hogy pontosan mit, mikor és mennyiben érdemes változtatnunk az öngondozásunk során megelőzendő ezzel a hormonális változások által okozott esetlegesen ismétlődő magas vércukorszinteket!
Az inzulinigényre illetve a vércukorszintre ható egyéb tényezők, melyekre érdemes odafigyelnünk:
• Alváshiány: ha nem alszunk, vagy a szokásosnál órákkal később fekszünk le, akkor a vércukorszintünk emelkedhet. Különösen megfigyelhető ez azoknál, akiket a hajnali jelenség amúgy is érint. FIATALOK! NEM TILTOTT A BULI, CSUPÁN JAVASOLT A GYAKORIBB VÉRCUKORSZINT ELLENŐRZÉS, ÉS SZÜKSÉG ESETÉN A KORREKCIÓ!
• Időeltolódás: a téli-nyári időszámításra történő átálláskor is, de nagyobb utazások alkalmával még inkább érdemes gondolnunk az időeltolódásra, mely elsősorban a bázis inzulinunk beadásának időpontját befolyásolja! Javasolt a beadás időpontját fél-egy órával eltolni és gyakrabban ellenőrizni a vércukorszintünket, nem megfeledkezve az esetleges „jet lag” (gyors időzónaváltás miatti, mely jellemzően kelet-nyugati irányú repülőutak során lép fel) befolyásoló tüneteiről, mint amilyen például az alvászavar.
• Szövődmények: károsodott máj, vagy vese működés esetén az inzulinszükséglet az átlagosnál kisebb lehet. Amennyiben a testsúlyunk és az életmódunk nem változik, ugyanakkor egyre gyakrabban „hipózunk”, illetve csökken az inzulinigényünk, akkor tekintsünk erre intő jelként, és feltétlenül jelezzük ezt a kezelőorvosunknak!
• Kor: az éveink számával az inzulinigényünk is változik. Az idősebbek inzulinszükséglete az átlagosnál kisebb lehet, míg serdülőkorban a felőttkori igénynél magasabb, a pedig változó az inzulinigényünk.
© Copyright 2014-16 - MindOn SolutionsTM | Minden jog fenntartva! | Adatvédelem | Impresszum | Oldaltérkép | Médiaajánlat
Admin